Ugrás a tartalomra

Részvételi feltételek

1. Általános információk

A 38. OTDK központi felhívásának célja, hogy az intézményi TDT-elnökök és a pályamunkát készítő hallgatók számára tájékoztatást adjon a nevezéssel kapcsolatos leglényegesebb információkról. Jelen dokumentum a legfontosabb adminisztratív feladatokat tartalmazza. A felhívás mellett a TDT-elnökök és a hallgatók az OTDT honlapján is nyomon tudják követni a 38. OTDK-val kapcsolatos aktuális kiegészítő információkat.

Az OTDT Titkárságának elérhetőségei:

Honlap:  https://otdk.hu/
E-mail: otdk@otdt.hu
Postai cím: Országos Tudományos Diákköri Tanács
1095 Budapest, Mester utca 36.

2. Részvételi feltételek

A nevezés feltétele, hogy a pályamunka és annak valamennyi szerzője megfeleljen a központi felhívásban és annak mellékleteiben megfogalmazott feltételeknek.

A 38. OTDK-ra azok a hallgatók szerezhetnek jogosultságot, akik a 37. OTDK nevezési időszakát követő és a 38. OTDK nevezési időpontját megelőző első fordulót jelentő minősítő (válogató) szakterületi, kari, intézményi tudományos/művészeti diákköri fórum (a továbbiakban intézményi TDK-konferencia) idején

  • osztatlan,
  • BA/BSc,
  • MA/MSc,
  • BProf (Bachelor of Profession) képzésben,
  • felsőoktatási szakképzésben

vettek részt[1], és megfelelnek a központi felhívásban és a megpályázott szekció felhívásában foglalt valamennyi követelménynek. A 38. OTDK-ra nevezhetnek továbbá azok a középiskolások, akik megfelelnek a központi felhívásban és annak mellékleteiben feltüntetett feltételeknek.

2.1. Tartalmi feltételek

  • A képzési idő alatt, önképzési céllal készített diáktudományos/művészeti tevékenységet dokumentáló pályamunka (dolgozat, alkotás),
  • amelyben a graduális képzésben elért tudományos eredmények szerepelnek,
  • amelyet az intézményi TDK-konferencián
  • 2025 tavasza és 2027 februárja között a magyarországi BA/BSc/MA/MSc/osztatlan képzésben résztvevők esetében legkésőbb az abszolutórium[2] megszerzésének félévében, a határon túli képzésekben kvalifikáltak a 37. OTDK nevezési időszakát követő delegáló konferenciákon (ETDK, EMTE és PKE konferenciák, FTDK, KTDK, VMTDK), a felsőoktatási szakképzésben résztvevők esetében a záróvizsgát megelőzően,
  • a szerző(k) személyesen bemutatott (bemutattak),
  • és ott a zsűri javasolta a 38. Országos Tudományos Diákköri Konferencián történő bemutatását.

A 38. OTDK-ra csak az a pályamunka nevezhető, amely és amelynek valamennyi szerzője megfelel a jelen melléklet 2. pontjában rögzített valamennyi követelménynek.

A hallgatóknak (szerzőknek) dolgozatuk benyújtásakor az online rendszerben írásban nyilatkozniuk kell a tudományetikai szabályok megtartásáról. A Nyilatkozat: „Ezúton nyilatkozom, hogy pályamunkámban az OTDT Etikai Kódexben foglalt tudományetikai követelményeket maradéktalanul tiszteletben tartottam és az OTDK-n történő részvételem során is betartom.”

A szakmai bizottságok 3-5 fős ad-hoc etikai testületet működtetnek az OTDT Etikai Kódexének megfelelően a Kódexbe ütköző magatartások megítélésére.

A BA/BSc képzés során folyamatos TDK-munka keretében keletkezett szakdolgozat/diplomamunka, amennyiben megfelel a felhívásban és a mellékletekben foglalt követelményeknek, és akár a BA/BSc képzés, akár az azt követő MA/MSc képzés idején intézményi TDK-konferencián bemutatásra és ott OTDK delegálásra került, a 38. OTDK-ra benevezhető.

Nem nyújthatók be az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára az egyetemi, főiskolai tanulmányok során kötelezően, a tantervben is előírt feladatok, szemináriumi dolgozatok, továbbá az osztatlan, MA/MSc képzésben résztvevők esetében az intézményi TDK-konferencia időpontjában már megvédett szakdolgozatok/diplomamunkák és a doktori képzésben résztvevők egyetemi végzettségük megszerzését követően készített és/vagy bemutatott tudományos munkái, tekintettel arra, hogy azok nem tartoznak a felsőoktatási önképzés fogalomkörébe.

Azon hallgatók:

a) akik az intézményi TDK-konferencia időpontjában már rendelkeznek korábban szerzett PhD/DLA fokozattal, nem szerezhetnek jogosultságot a 38. OTDK-ra;

b) részvételét, akik az intézményi TDK-konferencia időpontjában a 2. pontban felsorolt képzéstípusok valamelyikében vesznek rész, de már rendelkeznek ezen képzések valamelyikében megszerzett diplomával (ez alól kivételt képez az első BA/BSc képzést követően a mesterdiplomás képzésben való részvétel, amit nem lehet kizárni), a tudományterületi szekciók saját felhívásukban szabályozhatják;

c) akik már rendelkeznek mesterképzés/osztatlan képzés keretében szerzett végzettséggel, és az intézményi TDK-konferencia időpontjában doktori képzésben is részt vettek, a doktori kutatásuk témájával azonos témájú pályamunkával nem vehetnek részt a 38. OTDK-n. A doktori kutatás témájáról ezen hallgatóknak a 38. OTDK-ra történő nevezésük során nyilatkozniuk kell.

A 38. OTDK-ra nevezett pályamunkának tartalmilag azonosnak kell lennie azzal a pályamunkával, amellyel készítője/készítői az intézményi TDK-konferencián jogosultságot szerzett (szereztek) az OTDK-n történő részvételre. (A szekciók felhívásaiban szereplő formai előírások miatti változtatások nem számítanak tartalmi módosításnak.)

Az OTDT Elnöksége a mesterséges intelligencia (MI) használatával kapcsolatban általános iránymutatást ad ki, amely jelen felhívás 6. számú melléklete. További speciális iránymutatásról az MI használatára vonatkozóan a tudományterületi szekciók saját felhívásukban rendelkezhetnek. Az MI használatáról a pályamunka 38. OTDK-ra történő nevezése során az OTDT online rendszerében a szerző hallgató(k)nak nyilatkozniuk kell. Az OTDT felhívja továbbá a nevezni szándékozó hallgatók figyelmét, hogy a benevezett pályamunkák plágiumkereső szoftverrel ellenőrzésre kerülnek. A szerzői jogokat bizonyítottan sértő dolgozatokat – a nevező intézmény egyidejű értesítésével – az OTDT kizárja.

Egy pályamunka OTDK-ra csak egyszer, egy szekcióba nevezhető. Ha egy szerző több pályamunkát nevez, a nevezés során nyilatkoznia kell arról, hogy a pályamunkák között nincs lényeges és jelentős egyezés, és a nevezett pályamunkák közötti egyezést a szakmai bizottságok és a szekciók rendezői is megvizsgálják a nevezések ellenőrzésekor. A szakmai bizottság dönthet úgy, hogy az átfedés mértéke nem megengedett, ebben az esetben a szerzőnek választania kell, melyik pályamunkát mutatja be, a többi nevezése törlésre kerül. Ha valamely érintett szekció nem kér írásos pályamunkát, akkor a döntést az alapján kell meghozni, hogy a rezümék alapján kizárható-e a lényeges és jelentős egyezés. Amennyiben a nevezés során a hallgató nem nyilatkozik, úgy valamennyi pályamunka kizárásra kerül.

A 38. OTDK-ra titkosított pályamunka nem nevezhető!

Felhívjuk a figyelmet az OTDT Etikai Kódexére, amely meghatározza a TDK-k és az OTDK etikai alapelveit és a követendő etikai eljárásrendet a tudományos és művészeti diákköri munkát végző hallgatók, a feladatokat vállaló oktatók és kutatók, valamint az OTDT különböző szintű testületei számára. A hatályos Etikai Kódex az OTDT honlapján érhető el.

3. Az intézményi TDK-konferenciák dokumentációja

Az OTDT az intézményi TDK-konferenciák, az OTDK és a Pro Scientia Aranyérem pályázatok kezelésére elektronikus adatkezelő rendszert (a továbbiakban: online rendszer) működtet. Az online rendszer az OTDT honlapjáról érhető el: https://otdk.hu.

Az intézményi TDK-konferenciák dokumentumait legkésőbb a konferenciát követő két héten belül kell az intézményi/kari TDT-elnöknek, -titkárnak, -felelősnek (a továbbiakban: TDT-elnök) az OTDT online rendszerében rögzíteni/az OTDT Titkárságának megküldeni az alábbiakban ismertetett módon:

  • Az intézményi TDK-konferenciáról az OTDT által megadott formátumú jegyzőkönyv szükséges. A jegyzőkönyv kitöltőfelülete és a kapcsolódó kitöltési útmutató elérhetőek az OTDK oldalán: https://tdkjegyzokonyv.otdk.hu.
  • A szükséges adatokkal hiánytalanul kitöltött, XML formátumban elmentett kész jegyzőkönyveket az OTDT online rendszerében kell feltölteni.
  • A kitöltött és a zsűritagok által aláírt jegyzőkönyveket szkennelve fel kell tölteni az online rendszerbe, vagy e-mailben kell megküldeni az OTDT Titkárságának.

A dokumentáció beérkezését követően az OTDT Titkársága összeveti az aláírt dokumentumot az OTDT online rendszerébe feltöltött XML-fájlban szereplő adatokkal, és tartalmi azonosság esetén jóváhagyja a jegyzőkönyvet. Ha az aláírt és az XML formátumú jegyzőkönyv között eltérés van, az OTDT Titkársága hiánypótlást kér az érintett TDT-elnöktől, és annak beérkezését követően – ha az egyértelműen tartalmazza a kért információkat és adatokat – jóváhagyja a jegyzőkönyvet.

4. A hallgatók feladatai a 38. OTDK-n történő részvétellel kapcsolatban

Az intézményi TDK-konferencia jegyzőkönyvének OTDT Titkárság által történt befogadásakor a hallgatók a jegyzőkönyvben megadott e-mail címükre kapnak automatikus tájékoztatást arról, hogy az intézményi TDK-konferencián a pályamunkájuk javaslatot kapott a 38. OTDK-n történő bemutatásra (a 2024-2025. évi tanév II. félévében, illetve a 2025-2026. évi tanév I. félévében jogosultságot szerző hallgatóknak a 38. OTDK szekciófelhívásainak megjelenését követően kerülnek kiküldésre a levelek). Az e-mail megküldésének napját követően a hallgatóknak 30 nap áll a rendelkezésükre, hogy az intézményi TDK-konferencián bemutatott, és ott a 38. OTDK-ra javasolt pályamunkájukkal tartalmilag azonos pályamunkájukat PDF-formátumban az OTDT online rendszerébe feltöltsék, valamint kiválasszák azt a szekciót, amelybe a későbbiekben nevezni szeretnének a dolgozattal. Azok a hallgatók, akik a 38. OTDK érintett szekciójának nevezési határidejét megelőző 30 napon belül megrendezett intézményi TDK-konferencián kapnak jogosultságot pályamunkájukkal, legkésőbb a nevezési határidőig kell, hogy feltöltsék dolgozatukat az online rendszerbe.

A pályamunkák szekciók szerinti formai és tartalmi követelményeit a szekciók felhívásainak vonatkozó mellékletei tartalmazzák. A nevezés során feltöltött, maximum 2500 karakter hosszúságú rezümének (a rezümékre vonatkozóan részletesebb információkat a szekciók felhívásainak vonatkozó mellékletei tartalmaznak) rövid összefoglalásban tartalmaznia kell a hallgató saját magának tulajdonított eredményeit. Felhívjuk a TDT-elnökök figyelmét, hogy az intézményi TDK-konferenciákat az OTDK szekciói előírásainak figyelembevételével szervezzék meg, és a pályaművekkel szemben támasztott formai követelményeket is a szekciók iránymutatásának megfelelően adják meg, illetve az értékelés is a szekciók szempontjai alapján történjen.

4.1. A hallgatói nevezés lépései

4.1.1. A pályamunkák előregisztrációja

Az intézményi TDK-konferenciát követően a pályamunka feltöltése és a szekció kiválasztása a 4. pontban megjelölt e-mail megküldésétől számított 30 napon belül. A pályamunkákat PDF-formátumban kell feltölteni az OTDT online rendszerébe. A fájl mérete maximum 10 megabájt lehet.

FIGYELEM! A pályamunka feltöltése nem jelent nevezést az OTDK-ra, nevezni a nevezési időszakban kell, a következő pontban leírt lépésekkel.

4.1.2. A nevezés

A nevezési időszak 2026. november 16-án kezdődik, és a szekciófelhívásokban szereplő nevezési határidőig (l. 4.3. pont) tart.

Kérjük, minden nevezni kívánó hallgató/diák felelősen nevezzen a 38. OTDK-ra, vagyis csak abban az esetben véglegesítse nevezését az OTDT online rendszerben, ha tervezetten valóban részt fog venni azon. Amennyiben nevezését véglegesítette, azonban a konferencián mégsem tud megjelenni, kérjük, azt minél előbb jelezze az érintett szekció szervezői számára.

A hallgatók feladatai ebben az időszakban:

  • A feltöltött pályamunkához kapcsolódó adatok kitöltése.
  • A rezümé feltöltése a szekciók saját felhívásaiban rögzítettek szerint.
  • A rezümé feltöltési felületén öt, a dolgozat címében nem szereplő kulcsszó megadása.
  • A nevezés véglegesítése az OTDT online rendszerben.
  • További, a szekció által kért dokumentumok feltöltése (amennyiben szükséges, részleteket a szekciók felhívásai tartalmaznak).

4.1.3. A nevezés kiegészítése

A hallgatók számára megadott nevezési határidőt követően:

Az intézményi TDT-elnök részére átadandó a nevezésekhez kapcsolódó dokumentáció és alkotások a szekció által kért formában, a szekció felhívásában meghatározott módon.

4.2. Abszolutóriumot szerzett, valamint a nevezés félévében várhatóan abszolutóriumot szerző hallgatók kiegészítő nevezési feladatai

A kvalifikációt jelentő intézményi TDK-konferencia és a 38. OTDK között abszolutóriumot szerzett hallgatóknak a nevezés során az OTDT online rendszerében nyilatkozniuk kell abszolutóriumuk megszerzésének dátumáról (azok esetében, akik a nevezés félévében, a nevezés határidejét követően szerzik meg várhatóan abszolutóriumukat, azt kell jelölniük, hogy a nevezés félévében várhatóan abszolutóriumot szereznek).

Az ETDK-kon, az FTDK-n, a KTDK-n és a VMTDK-n kvalifikált hallgatók esetében a 38. OTDK-ra történő nevezés várható véglegesítésének dátumát kell megadni az abszolutórium dátumaként, mert esetükben azt a kvalifikáló konferenciára való befogadásakor már ellenőrizték.

4.3. A 38. OTDK nevezési határidői a hallgatók számára

A szekciók felhívásai tartalmazzák a rendező intézmények által az alábbi lehetőségek közül kiválasztott konkrét időpontot:

  • 2026. december 9. (szerda)
  • 2027. január 8. (péntek)
  • 2027. január 11. (hétfő)
  • 2027. január 13. (szerda)
  • 2027. január 20. (szerda)
  • 2027. január 27. (szerda)
  • 2027. február 22. (hétfő) – Orvos- és Egészségtudományi Szekció

5. Az intézményi TDT-elnökök feladatai a 38. OTDK-hoz kapcsolódóan

5.1. Az intézményi TDK-konferenciát követően:

Az intézményi TDK-konferencia dokumentumainak feltöltése a 3. pontban fentebb részletezett módon. Az intézményi TDK-konferenciák jegyzőkönyveiben szereplő, az OTDK-ra javasolt pályamunkáknak és szerzőiknek meg kell felelniük az aktuális OTDK központi felhívásában rögzített követelményeknek, különös tekintettel a hallgatói jogviszonyra vonatkozó kitételnek.

5.2. A hallgatók nevezési határidejét követően:

  • A hallgatók nevezéseinek jóváhagyása az OTDT online rendszerében. (A nevezések automatikusan jóváhagyásra kerülnek, a TDT-elnöknek ezzel külön teendője csak akkor van, ha valamely pályamunka nevezését nem hagyja jóvá.)
  • A jóváhagyott nevezésekről szekciónként az összesítő jegyzék jóváhagyása az OTDT online rendszerében és/vagy az online rendszerből történő generálása és aláírása minősített elektronikus aláírással/nyomtatása és aláírása/, majd elektronikus feltöltése az OTDT online rendszerébe. Az összesítő jegyzék jóváhagyásával/aláírásával a TDT-elnökök arról is nyilatkoznak, hogy minden abban szereplő pályamunka és szerzőik megfelelnek a jelen kiírásban megfogalmazott követelményeknek.
  • Azon szekciók esetében, ahol azt a saját felhívásuk előírja, a hallgatók által beadott pályamunkák (művészeti alkotások) és a kért további dokumentumok megküldése a szekciót rendező intézményeknek a felhívásukban rögzített példányban és formában.

Az intézményi és kari TDT-elnökök által a szükséges dokumentumok OTDT online rendszerbe történő feltöltésére, és – ha a szekció kéri – megküldésére vonatkozó határidők:

  • december 14. (hétfő)
  • január 14. (csütörtök)
  • január 18. (hétfő)
  • január 25. (hétfő)
  • február 1. (hétfő)
  • február 26. (péntek) – Orvos- és Egészségtudományi Szekció

6. A nevezések befogadása

A 38. OTDK szekcióülésein csak az OTDT Titkárságára és a szekciót rendező intézményhez időben benyújtott és általuk elfogadott, formailag megfelelő nevezés alapján lehet részt venni. A nevezés elfogadásáról az OTDT, az érintett szakmai bizottság és a szekciót rendező intézmény közösen dönt, melyről a hallgatók az OTDT online rendszerén keresztül kapnak értesítést. A nevezések befogadását, elutasítását és a hiánypótlások bekérését a küldő intézmények TDT-elnökei/felelősei az OTDT online rendszerében követhetik nyomon.

A nevezés elfogadását követően a hallgatónak a szekciók által közzétett módon szükséges előadásukat eljuttatniuk a rendező intézményhez.

7. A pályamunkák írásbeli és szóbeli értékelése

A 38. OTDK-ra benyújtott írásbeli pályamunkákat (a Művészeti és Művészettudományi Szekció esetében csak az elméleti pályamunkákat, az alkotófolyamat írásos ismertetését nem) legalább két bíráló értékeli írásban. Az írásbeli bírálat célja, hogy a hallgató által elért önálló, a szakterület tudományos igényességi kritériumainak megfelelő eredményeket megvizsgálja, és a tartalmi részeket érdemben kifejtő szöveges értékeléssel visszajelzést adjon. Az írásbeli bírálat szempontrendszerét az OTDT tudományterületi szakmai bizottságai határozzák meg, az a felhívásuk részét képezi. Az írásbeli értékelést a bírálók minden esetben az OTDT online rendszerében rögzítik, és onnan teszik közzé a szekciók a felhívásukban megjelölt módon és időpontban.

Az írásbeli bírálók, valamint a zsűritagok felkérését a szekciók rendezői a szakmai bizottságok jóváhagyásával végzik. A bírálók/zsűritagok kijelölésének szakmai kritériumait a szakmai bizottságok határozzák meg.

A szóbeli értékelést a tagozati zsűrik végzik. A zsűritagok száma minden tagozatban minimum három fő szavazati jogú tag, illetve egy fő szavazati joggal nem rendelkező, az adminisztráció ellátásáért felelős titkár. A szóbeli értékelés minden esetben két részből áll: a szerző hallgató(k) előadásából, illetve az azt követő vitából, amelynek során a zsűritagok kérdéseket tesznek fel. Az egyes szekciókban az előadásra rendelkezésre álló időkereteket a szekciók felhívásai tartalmazzák, csakúgy, mint az értékelés szempontjait.

A szervezők mind az írásbeli bírálók, mind a zsűritagok kiválasztása során fokozott figyelmet fordítanak az összeférhetetlenség kiküszöbölésére.

Az írásbeli és a szóbeli értékelés során is oda kell figyelni arra, hogy a hallgatók számára szóló szakmai visszajelzés a pályamunka és az előadás tudományos/szakmai értékeire vonatkozzon, a hallgatók további fejlődését szolgálja, hasznosítható inspirációt jelentsen számukra tudományos kutatásaik folytatásához, és semmiképpen ne legyen bántó vagy sértő. Az OTDT felhívja a rendezők és a szakmai bizottságok figyelmét, hogy ezen szempontokat a bírálók/zsűritagok felkérésekor minden esetben ismertessék, illetve biztosítsanak képzést a bírálóknak és a zsűritagoknak, amelynek célja, hogy a pályamunkák szerzői magas színvonalú visszajelzéseket kapjanak.

8. A 38. OTDK nevezési és részvételi díja

A 38. OTDK nevezési és részvételi díjairól a támogatások rendelkezésre állásának függvényében a későbbiekben születik döntés. A nevezési és részvételi díjakról a központi felhívás kiegészítése keretében, valamint az OTDT honlapján, illetve a TDT-elnökök részére e-mail üzenetben adunk tájékoztatást.

[1] A 38. OTDK-ra a 2024-2025. tanév II. félévében, a 2025-2026. tanév I. és II. félévében, valamint a 2026-2027. tanév I. és II. félévében lehet jogosultságot szerezni intézményi TDK-konferencián.

[2] Végbizonyítvány (abszolutórium): a tantervben előírt vizsgák eredményes letételét és – a szakdolgozat (diplomamunka) elkészítésének kivételével – más tanulmányi követelmények teljesítését, illetve a képzési és kimeneti követelményekben előírt kreditpontok megszerzését igazolja, amely minősítés és értékelés nélkül tanúsítja, hogy a hallgató a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelménynek a TDK-pályamunka témakörét magába foglaló szakon mindenben eleget tett. Az abszolutórium időpontja az elektronikus tanulmányi rendszerben megtalálható.

Publikálva: 2 hónapja , fríssítve: 2 hónapja